Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

alcim
wellness magyar wellness német wellness angol
Fogadó az öreg préshez

csomagajánlatok

tavasz

nyar

osz

tel

selfness tréning





A selfness fogalma

A fogalom első hallásra egyfajta „egoista kényelmet” jelenthet. Azonban nem erről van szó. A fogalom hátterében önmagunk hatékonysága áll, vagyis annyit jelent, hogy dolgoznunk kell saját életünk alakításán.
A Wellness egyfajta vágyakozást fejez ki, ami többet jelent, mint a kényeztetés és a kikapcsolódás iránti igény.Ez az igény egyre inkább továbbfejlődik, és már saját életünk kézben tartására, illetve tágabb értelemben a jólétünkre irányul. Ezt nevezzük selfnessnek.           


Mi is a Selfness?

A selfness a wellness része.
Kialakulása 2002-be nyúlik vissza. Matthias Horx nevéhez fűződik, aki a német Jövőkutató Intézet alapítója. A wellness kikapcsolódás és élvezeti értéke mellett, egyre hangsúlyosabbá válik annak elsajátítása, hogyan lehetünk képesek a lehető legjobban irányítani életünket.
A selfness hozzátesz a wellnesshez. A wellness esetében az egészséges életmódon túl, átmeneti feszültségoldásról beszélünk, viszont a selfness az önismeretről, önmagunk hosszútávú és folyamatos megváltoztatásáról szól, azaz a tudatos test- és személyiségformálásról.
A selfnesst az önmegváltoztatás trendjeként is emlegetik, lévén hogy saját képességeink felmérése gyakran a változtatás igényét is magával hozza.

Selfness életforma
A wellness jellemzően alkalmi és egyszeri megoldásokat ad, ellentétben a selfness öntudatra alapozó tartós életminőség javító, szervezett programjával.
A selfness:

- hosszú távú testi és lelki fejlődést biztosít,
- regenerálódás mellett további tanulás lehetősége,
- a megelőzés érdekében történik,
a programok során aktív befogadó jellegű,
- gondolkodás a jövő érdekében /”Alapozd meg a jövődet”/,
- megváltozott életmód a mindennapokban is
- hosszú távú egészség, ezáltal betegségmegelőzés
előnye: kiváló és hosszú távon előnyös a programban résztvevő és családja számára, hiszen a - testi és lelki profitot ők aratják le

 

Egyensúlyban önmagunkkal és környezetünkkel

A selfness életforma célja
- önmagunk megismerése, gyenge és erős pontjaink feltárásával
- önmegváltoztatás /külsőleg és belsőleg/
- ezáltal környezetünk megváltoztatása
- egészséges énkép, önbecsülés kialakítása
- szebb test és lélek, igényesebb környezet, melyben élünk kiegyensúlyozottság, elégedettség, biztonság, boldogság megélése
- boldogabb és egészségesebb társadalom létrejöttének elősegítése

                            Questor – Selfness ajánlat
A Questor – Selfness ajánlat jellemzői:
- pénzügyi intelligencia és tudatos vállalkozásfejlesztés interaktív kommunikációs eszközökkel
- helyszín: országosan az utazási üzletág által javasolt wellness szálloda
- Az ajánlat tartalma: 10 héten keresztül heti 1 napon egyedülálló selfness tanfolyam/ 9-19 óráig/ országosan wellness-selfness szállodákban
- a csoportok 10 héten keresztül ugyanazon helyszínen fejlődnek
- ellátás: délelőtt gyümölcs, 2 fogásos ebéd, délután tea, kávé, desszert
- 3 különböző tartalmú selfness modulra lehet jelentkezni , a modulok egymásra épülnek, ezért javasolt a tanfolyamokat az alábbi sorrendben végigjárni
- részvételi díj: csomagár

A Pénz nyelve
A „pénz nyelve” selfness napok:
- a pénz beszél – és ön beszéli a pénz nyelvét?
- egyedülálló selfness tanfolyam, mely megtanítja önt a pénz nyelvére
- amennyiben szeretné pénzügyeit rendszerben látni és anyagi gondjait feloldani, vegyen részt a pénz nyelve tanfolyamon!
- pénzügyi problémáit pénzügyi intelligenciájának fejlesztése által tudja megoldani
- megtanítjuk azokat a lépéseket, melyeket más sikeres emberek alkalmaztak az életükben és környezetük életében, nemcsak azt mutatjuk meg, hogy mit kell tenni, hanem azt is hogy hogyan. Ha megtanulja alkalmazni ezeket az egyszerű alaptechnikákat, mesterévé válhat a hosszútávú és maradandó siker elérésének.

Módszer


A programok megvalósításában partnerünk a know-how gazda: Dr. CoNet és a Worldwide Consulting - Sydney
A tanfolyamok keretén belül ausztrál /Brad Sugar / és amerikai /Robert Kiyosaki, Donald J. Tru……. / üzletemberek által kidolgozott nemzetközileg már számos országban sikert aratott interaktív játékok alkalmazásával, pénzügyi, üzleti és befektetési szimulációs játékokat alkalmazunk „show-how” jelleggel. Ezen játékok segítségével készítjük elő „real time” projekteket, ahol a vállalkozó szelleműek élesben is kipróbálhatják magukat a tanult modellek segítségével.

 
Hétkúti Wellness Hotel**** Selfness csomagajánlatai 2010.
 
1.Selfness-Ébredés csomag:
1 napos program tartalma:
- Konferenciaterem használat Délelőtt és Délután ca. 19 óráig
- Délelőtti kávészünet: ásványvíz, gyümölcs, dió, aszalt gyümölcsök
- Délutáni kávészünet: kávé, tea, ásványvíz, édes-sós házisütemények
- Ebéd /2 fogásos menü Konyhafőnkünk által összeállított menüajánlatokból                  választva  + 1 üdítő vagy ásványvíz/
- Eszközhasználat a konferenciateremben: flip-charte tábla, alkalmanként projektor és vetítővászon használata
- Személyenként 1 Wellness élmény választható a következő szolgáltatások közül:
          - Hydromasszázs kádfürdő választható aromával 20’
          - Klasszikus arc-nyak dekoltázsmasszázs 30’
          - Luxus arc-nyak dekoltázsmasszázs 30’
          - Fodrászat – 1 alkalom mosás-szárítás 30-60’
          - Hátmasszázs 20’
          - Reflexzóna masszázs 20’
          - 1 alkalom lovaglás futószáron 30’
          - 1 alkalom Nordic Walking a móri szőlődombok lankáin 60’
          - 1 alkalom Vízi Világ használat ahol a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe /úszómedence ellenáramoltatóval és nyakzuhanymasszírozóval, jacuzzi derékmasszírozóval és buzgárral, gyermekmedence vízigombával, Kneipp-medence, aromakabin, 60 0C-os fényterápiás szauna, 90 0C-os finn szauna, infrakabin, fitnessterem használata /18 – 22 óráig/

                                                         Csomag ára: 32 500 Ft/fő

A csomagot lekérés alapján tudjuk biztosítani, fixen rendelkezésre álló napok minden héten hétfőn és pénteken.


2. Moduláris – Selfness:
10 héten keresztül heti 1 nap tanfolyam:
- Konferenciaterem használat Délelőtt és Délután ca. 19 óráig
- Délelőtti kávészünet: ásványvíz, gyümölcs, dió, aszalt gyümölcsök
- Délutáni kávészünet: kávé, tea, ásványvíz, édes-sós házisütemények
- Ebéd /2 fogásos menü Konyhafőnkünk által összeállított menüajánlatokból választva + 1 üdítő vagy ásványvíz/
- Eszközhasználat a konferenciateremben: flip-charte tábla, alkalmanként projektor és vetítővászon használata
- Személyenként 1 Wellness élmény választható a következők közül:
           - Hydromasszázs kádfürdő választható aromával 20’
           - Klasszikus arc-nyak dekoltázsmasszázs 30’
           - Luxus arc-nyak dekoltázsmasszázs 30’
           - Fodrászat – 1 alkalom mosás-szárítás 30-60’
           - Hátmasszázs 20’
           - Reflexzóna masszázs 20’
           - 1 alkalom lovaglás futószáron 30’
           - 1 alkalom Nordic Walking a móri szőlődombok lankáin 60’
           - 1 alkalom Vízi Világ használat ahol a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe /úszómedence ellenáramoltatóval és nyakzuhanymasszírozóval, jacuzzi derékmasszírozóval és buzgárral, gyermekmedence vízigombával, Kneipp-medence, aromakabin, 60 0C-os fényterápiás szauna, 90 0C-os finn szauna, infrakabin, fitnessterem használata /18 – 22 óráig/

                                                    Csomag ára: 280 000 Ft/fő

A csomagot lekérés alapján tudjuk biztosítani, fixen rendelkezésre álló napok minden héten hétfőn és pénteken.

3. Selfness Érted csomag:
A résztvevők 3nap/2 éjszakás időtartamra jönnek a szállodába, ahol 1 nap selfness-program zajlik. A fennmaradó 2 napon érkezés és utazás napja közös programra nyílik lehetőségük, ahol együtt vehetnek részt a csoporttal vagy a családtagokkal, akik nem vesznek részt az 1 napos képzésen.
Csomag tartalma:
- Szállás 2 éjszakára modern eleganciájú tágas szobáinkban
- Félpanziós ellátás:
         - Naponta bőséges svédasztalos reggeli
           fogásos menü Konyhafőnökünk által összeállított menüajánlatokból választva
 
- Selfness tréning 2. napon:
       - Konferenciaterem használat Délelőtt és Délután ca. 19 óráig
       - Délelőtti kávészünet: ásványvíz, gyümölcs, dió, aszalt gyümölcsök
       - Délutáni kávészünet: kávé, tea, ásványvíz, édes-sós házisütemények
       - Ebéd /2 fogásos menü Konyhafőnkünk által összeállított menüajánlatokból választva
         + 1 üdítő vagy ásványvíz/
       - Eszközhasználat a konferenciateremben: flip-charte tábla, alkalmanként projektor
         és vetítővászon használat
 
- Első nap választható programok a résztvevőknek:
       - Borkóstoló Öreg Prés Éttermünk Eredeti Présház borospincéjében
       - 4 forgalmi + 2 múzeális bor kóstolása, melyhez borkorcsolyának sajttálat és zsíros
         kenyeret   kínálunk. /A transzfert az oda-visszaútra mi biztosítjuk!/
       - Pálinkakóstoló a Lovas Vendéglőben /6 féle pálinka kóstolása/
       - Uraknak: Frissítő masszázs 30’
       - Hölgyeknek: Desszert arcmasszázs 30’
        /Méz és mandula, Fűszeres praliné, Creme Brulée vagy Különleges szemránckezelés 20’
       - Svéd masszázs 30’
       - Mini-Mixer tanfolyam /bártörténet, koktélkeverés és kóstolás/
       - A felnőtt programok alatt apró Vendégeinket játszóházzal, kisebb gyermekeket 
         gyermekfelügyelettel szórakoztatjuk
 
- Harmadik nap választható programok a résztvevőknek:
       - Családi Lovaskocsizás /1 órás városnézés kísérővel/
       - Felnőtteknek, gyermekeknek 8 éves kortól futószáras lovaglás 30’,
       - Kicsiknek pónilovaglás
       - Motoros sárkányrepülés
       - Nordic Walking a szőlődombokon /ca. 2 órás program/
       - Hőlégballonozás /időjárásfüggő/
       - Pincejárás borútlevéllel /3 pince végiglátogatása borkóstolással, vendégeinknek díszes
         móri borútlevél és ajándék móri pohár jár a túrához/
 
- Wellness részlegünk korlátlan használata /úszómedence ellenáramoltatóval és nyakzuhany masszírozóval, jacuzzi derékmasszírozóval és buzgárral, Kneipp-medence, gyermekmedence, aromakabin, 60 0C-os fényterápiás szauna, 90 0C-os finn szauna, infrakabin, fitnessterem/
- Fürdőköpeny és szaunatörölköző igénybevétele
- Zár parkoló térítésmentes használata

                   Csomagárak: 65 900.- Ft

    10 hónapos programhoz kérje kollegáink csomagajánlatát!
         

A csomag igénybe vehető hétvégeken péntektől-vasárnapig és vasárnaptól-keddig!
Ünnepnapokon csak előre egyeztetéssel!

facebook hétkúti wellness hotel

hétkúti lovaspark

Keresse értékesítő
és marketinges
kollégánkat már
a skype-on is:


Geszler-Szűcs Ildikó,
értékesítés
Skype Me™!

Jankó Melinda,
marketing
Skype Me™!

üdülési csekk

egészségpénztári elfogadóhely

egészségpénztári elfogadóhely

egészségpénztári elfogadóhely

lifeclub akciók

itthonotthonvan

supeshop


Hétkúti Wellness Hotel - 8060 Mór, Dózsa György u. 111.
Telefon: +36 22 563-080, -082, -083, Fax: +36 22 563-092, E-mail: hetkut@hetkut.hu
Hétkúti Lovas Vendéglő: +36 22 562-296, Hétkúti Lovaspark: +36 22 562-297, +36 30 688-1251

Hétkúti Wellness Hotel - Selfness tréningek

Vissza a lap tetejére!

design: PROHOT Kft.