|
Múltunk
Mór város központjában, egy csendes, nyugalmas kis utcában
található tájjellegű fogadónk. 300 éves ennek a kis utcának a története,
ahol ezek a házak az elsők között épültek. A XVII. századi parasztházak egykor
egy jómódú parasztgazda tulajdonában álltak.
Ha ma belépünk az udvarba, még mindig láthatjuk az egykori istálló
jelképes bejáratát, a hosszú gangos folyosókat, a 3 zárt parasztudvarban
található kutat és kemencét, melyet igyekeztünk abban a formátumban
visszaépíteni, ahogy azok eredetileg is kinéztek. Ahol lehetett
visszafalazták az 1700-as évekből származó agyagtéglákat.
A főépületek eredeti használatuknak megfelelően gangos bejáratok, konyhák,
szobák, fürdőszobák alkotják az apartmanokat. A keresztben álló,
lovaskocsival átjárható csűrökben került kialakításra a többi szoba, a
reggeliző, a szauna, a szolárium ill. a konferenciaterem.
A Fogadó „Márton – háza” teljesen eredeti formában maradhatott, ahol most
tájház lett berendezve. A hangulathoz sokat tesz a tágas udvar és az, hogy a
szobákban és a közös helyiségekben minden dísztárgyunk helyi régiség.
Jelenünk
A 25 szoba és 5 apartman berendezése részben az 1700-as éveket
idéző festett, ill. faragott osztrák bútorok, amelyek stílusában az itt élő
svábokéhoz hasonlíthatók. De vannak hazai ónémet bútorral berendezett szobák
is, illetve egy szobasor neobarokk bútorral került kialakításra. Az udvar
közepére eredeti minta szerint kenyérsütő kemencét építettünk.
Természetesen ahhoz, hogy fogadónk korunk kényelméhez hozzászokott vendégek
igényeinek megfelelhessen, belül modernizáltuk. A szobák mindegyike
fürdőszobával, színes televízióval, telefonnal, minibárral felszerelt. Az
apartmanokhoz ezeken kívül konyha is tartozik. A házban szauna, szolárium,
igény szerint masszázs, kozmetika, pedikűr-manikűr is igénybe vehető. Zárt
udvarainkban biztonságos parkolási lehetőség van az autóval érkezőknek.
Öreg Prés Éttermünkben kiváló hazai és nemzetközi ételekből választhatnak.
Borkóstolási lehetőség! A tájjellegű borokat az eredeti Présház
borospincénkben kóstolhatják meg. Vinotékánkban választhatnak különböző
tájegységek borkülönlegességeiből.
A FOGADÓ AZ ÖREG PRÉSHEZ ***
ÁRAI, 2012-BEN
|
Szobaárak: |
 |
Egyágyas standard szoba: |
14 000 Ft |
Kétágyas standard szoba 1 főre: |
16 000 Ft |
Kétágyas standard szoba: |
20 500 Ft |
Háromágyas standard szoba: |
25 500 Ft |
Négyágyas standard szoba: |
30 500 Ft |
Kétágyas Classic szoba 1 főre: |
18 000 Ft |
Kétágyas Classic szoba: |
22 500 Ft |
|
Apartmanárak: |
1 fő részére: |
19 000 Ft |
2 fő részére: |
25 500 Ft |
3 fő részére: |
30 500 Ft |
4 fő részére: |
35 500 Ft |
Áraink tartalmazzák: a bőséges svédasztalos reggelit, a szauna használatot és a zárt parkoló térítésmentes használatát. Egy pohár móri Ezerjót érkezéskor.
Gyermekáraink:
0-6 éves korig a szülők szobájában: ingyenes
6-12 éves korig a szülők szobájában: 5 000 Ft (svédasztalos reggelivel)
Félpanzió:
Felnőtt: 4000.- Ft
Gyermek (3-12 éves korig): 2500.- Ft
Áraink az ÁFA-t tartalmazzák.
Szállóvendégeinknek konferenciaterem bérleti díjat nem számítunk fel!
Konferenciák esetén egyéni árajánlatot adunk, kedvezménnyel.
Szívélyes üdvözlettel:
Möllmann Éva-Mária
Hotel Manager
|